Kora reggel volt. Puha lábak neszét  hallottam a padlón. Félálomban voltam még, mikor megláttam az ajtóban. Szó nélkül bemászott mellém az ágyba és szorosan mellémbújt. Betakartam , megsimogattam rövid, selymes haját és átöleltem. Egymással szemben feküdtünk, az arcunk majdnem összeért. Figyeltem, ahogy egyre nehezedik a szemhéja, míg hosszú, barna szempillája megpihent az arca búbján. Hallgattam a szuszogását, mely egyre egyenletesebbé vált. Éreztem az illatát és langyos, álomszagú leheletét. Gyönyörködtem benne.Legszívesebben magamhoz vontam volna, hogy ölelhessem ameddig csak akarom…de tudtam, hogy akkor felébred és a varázslat véget ér. Így csak néztem őt.
Egészen apró részleteit figyelhettem az arcának. Az apró szeplőket az orrán és a homlokán. A lélegzetvételkor táguló orrlyukát, a telt, cseresznyepiros ajkait. És a szempilláit…azokat a sűrű, hosszú szempilláit!
Elraktároztam magamban minden érzést, illatot és az arcának minden egyes részletét. Ritkán látogat meg így reggel s ki tudja meddig teszi még. 1-2 évig vagy hónapig? Addig is én gyűjtöm az emlékeket…ezeket a semmihez sem hasonlítható emlékeket…